Élénk, 14 milliárd forintos kereslet mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forintértékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása.
Közös megállapodással 2023. augusztus 29-én lemondott posztjáról a GTC vezérigazgatója Fekete Zoltán, valamint a társaság operatív igazgatója, Gárdai János. A vezetők egyben a társaság igazgatósági tagságáról is lemondtak. Helyükre a vállalat Nagy Gyulát és Farkas Zsoltot nevezte ki - közölte a társaság.
Sikeres volt az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 16 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
Közzétette környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási, azaz ESG stratégiáját, illetve Fenntarthatósági jelentését a Takarék Jelzálogbank.
Közzétette éves jelentését a Takarék Jelzálogbank, amely most már tisztán jelzálogbankként működik tovább. A tőzsdei társaság tavaly jelentősen visszaeső költségszint mellett 2,372 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami 11%-kal felülmúlja az egy évvel korábbit részben a kedvező adóelszámolásnak, részben a bevételek növekedésének köszönhetően, miután a jelzálogbank hitelállománya tavaly 22%-kal bővült. A tegnapi közgyűlésen (a határozatok itt érhetők el) az igazgatóság arról döntött, hogy osztalékot nem fizet a társaság.
Kedd óta harminc napjuk van arra a Takarék Jelzálogbank kisebbségi tulajdonosainak, hogy elfogadják a többségi tulajdonos MTB kötelező nyilvános vételi ajánlatát. Joggal merül fel a kérdés minden kisbefektetőben, lesz-e kiszorítási eljárás a társaságnál, kivezetik-e a tőzsdéről a jelzálogbankot, ha pedig nem, akkor hosszú távon milyen befektetési sztorit képzelhetnek el a szuperbank pénzügyi csoportján belül. Nagy Gyula vezérigazgatót kérdeztük.
A magyar gazdaság a rendszerváltás óta nem látott kedvező helyzetben van, ami jól jön a finanszírozó bankoknak - mondta az e heti Figyelőnek a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója. Bár tavaly még ki akarták vonni a tulajdonosok a társaságot a tőzsdéről, a vezérigazgató friss nyilatkozata alapján fontosnak tartják a tőzsdei jelenlétet.
Díjmentessé tettek havi két készpénzfelvételt, a tranzakciós illeték áthárítása miatt MNB-bírságot kaptak a bankok, a devizahiteles ügyben pedig alkotmánybírósági ítélet született a közelmúltban. Unatkozni tehát nincs idejük a hazai bankok vezetőinek, a fejük azonban annál erősebben fájhat. Nagy Gyulát, az MKB lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük az említett események banki fogadtatásáról, várható következményeiről.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?